Benga Rodeo, pita és Xtra-Long szendvicsek - európai BK körkép

2013. október 31. - Feiertag Erik

Lassan két hónapja volt promóváltás a Burger Kingnél, és ha lehet hinni az eddigi "menetrendnek", hamarosan esedékes a következő. Ennek fényében tartunk egy kis európai körképet, hogy hol mi a menő mostanság, a kisebbik étteremlánc ugyanis sokszor hozza be az öreg kontinens akcióit.

Ha ősz, akkor az elmúlt években mindig az Xtra Long termékcsalád került főszerepbe. Erre idén is megvan még az esély, főként, hogy jelenleg Német- és Spanyolországban is ez fut. Előbbi azért érdekes, mert sűrűn szoktuk átvenni a receptjeiket, utóbbi pedig a franchisebirtokos cég anyaországa. A két náció összesen 5 burgert promóz most a témában, köztük olyan húsokat is felhasználva, amilyet itthon gyorsétteremláncban még nem láthattunk.

smallspanyol.JPG

A "többségben lévő" Spanyolok három burgert három féle alapra építik. A Long Cheese Deluxe két marhahúspogácsát, sajtot, uborkát, salátát, paradicsomot hagymát, valamint ketchupöt és majonézt tartalmaz, gyakorlatilag egy elnyújtott sajtos Whopperről van szó. A Long Chicken César, ahogy neve is mutatja csirkehússal operál, mely mellé parmezán sajt, saláta és cézár szósz társul, itthon ehettünk már hasonlót a KFC-ben, igaz, sajt nélkül. A harmadik, és a hazai gyorsétteremlátogatók számára legkülönlegesebb a King Rib, mely grillezett sertésbordát tartalmaz (természetesen csont nélkül). Rajta kívül pirított hagyma és BBQ szósz van a buciban, úgyhogy egy igazi húsimádó BBQ burger jár azért a ~10 euróért, részemről irigység a köbön.

smallnémet.JPG

Németország hosszú-burger felhozatala már nem ilyen fényes. Itt is található újragondolt klasszikus szendvics az X-tra Long Rodeo BBQ személyében. Ő három marhahúspogácsával, sajttal, baconnel, természetesen barbecue szósszal és panírozott hagymakarikákkal harcol a vásárlókért. Tipikus BK termék, semmi extra, a láncra jellemző legjobb dolgokból áll össze, így nem lehet nem szeretni. A másik termék hasonló a King Ribre, csak kicsit több/más a tartalom. A Grilled King Rib grillezett sertésbordát, uborkát, hagymát és BBQ szószt tartalmaz. Ha választanom kéne, inkább az előző bekezdésben említett változatot kérném, de nem sértődnék meg, ha ezt hoznák be pár hét múlva.

smallcseh.JPG

Csehországban téma nélküli promó megy, nem is tudom nálunk mikor volt ilyen utoljára, talán az Angus XT feltűnésekor, bár végül is ott is volt téma, maga az Angus XT. A felállás, ahogy itthon is szokás mostanság, egy csirkés és egy marhás, viszont nem ugyanannak a burgernek ilyen-olyan húsos változatával van dolguk. Marhahús fronton Premium Rodeo Whopper támad, mely bacont, sajtot, paradicsomot, salátát, BBQ szószt és panírozott hagymakarikákat tartalmaz, szerintem nem vagyok egyedül ha azt mondom: évek óta erre várok. Csirkeimádók a Special Chili Chicken-nel próbálhatnak szerencsét, mely eléggé alibi összeállítás, sajt, jalapeńo paprika, saláta meg a csilis sajtszósz. Nem hangzik rosszul, de hiányzik a "mi ilyet miért nem kapunk" érzés.

smallangol.JPG

A legkülönlegesebb termékcsaládot ezúttal Anglia kapja, ugyanis "laposkenyér" promó van. Ezt igazából nem tudom beazonosítani, leginkább a pitára hasonlít, és szerintem valami hasonlóról is van szó (pár éve a Meki Wasabi Pitája volt ilyen). Két termék, két hús, a mai trendeknek megfelelően; Flame-Grilled Beef Flatbread marhával, hagymával, paradicsommal, salátával és Steakhouse szósszal, és Flame-Grilled Chicken Flatbread ugyanezzel, csak az öntet itt mentolos yoghurtos. Ez így egy az egyben jöhetne, bár erre látom a legkevesebb esélyt.

2065.jpg

Itthon az Azték konyhás promó szeptember 10.-én indult, úgyhogy ha tartják a ~2 hónapos váltást, akkor kb. 10 nap múlva jönnek az új szendvicsek, és mivel idén még nem volt Xtra Long ajánlat, leginkább arra tippelek, valami német-spanyol szerelemgyerekre, vagy csak simán egy Xtra Long Chili Cheese-re.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr496306209

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.