5 hét 5 ország - körutazás az angol Mekiben

2013. október 03. - Feiertag Erik

Angliáról ritkán írunk, pedig nem csak rossz idő van ott, időnként be-be csúszik egy-egy jobb promóció a gyorsétteremláncok kínálatába, ahogy azt jelen posztunk is tárgyalja. A KFC tavalyi Brazer Twister világjáró körútjához hasonló itt is különböző országok ízeibe kóstolhatnak/kóstolhattak bele a szigetország lakói, lássuk hát, mit majszoltak a Trafalgar téren, míg mi a Móriczon betyárkodtunk szürkemarháinkkal.

banner.jpg

A promóció szeptembert ölelte fel, meg ezt a hetet, így aki ezért utazott volna Angliába, annak sajnos az első négy burgert már biztosan ki kell hagynia, pedig volt köztük azért olyan is, ami nem az itthon megszokott mexi-görög-olasz vonalba csatlakozik be.

01.jpg

A menet a kaktusz, a tequila és El Mariachi hazájával indult, a Mexican Fiesta nevű burger szinte mindent tartalmaz, amit itthon már valaha is ráhúztak a témára. Marhahúspogácsa, saláta, sajt, és nachos került bele, szószként pedig a BK jelenleg is futó promójához hasonlóan guacamole, meg egy kis salsa. Mindez rácsos buciba pakolva, hogy teljes legyen az élmény.

02.jpg

Következő hét rögtön valami olyannal indult, amit itthon még szerintem nem láttunk: Ausztrál burger, vagyis az Australian BBQ Supreme, melynek legkülönlegesebb része a neve. Marhahús, saláta és sajt innen sem hiányzik, de van még bacon, hagyma, majonéz, "édes-savankás" BBQ szósz, mindez szezámmagos buciba csomagolva. Jól hangik, de semmi extrának, persze már-már félig jelmondatunkká vált "kevesebb néha több" szerint akár még az év szendvicse is lehet.

03.jpg

Tengerentúli kitérők után vissza az Öreg Kontinensre, azon belül is Spanyolországra a hangzatos Spanish Grande kíséretében. A burger paprikás bucival hódít, cheddar sajttal, salátával, sült paprikával és Chorizo kolbásszal. Szószként egy piros, paradicsomos-füstöltpaprikás öntetet került a szendvicsbe, talán hasonlót kapott nem rég a KFC paprikás iTwistje is.

04.jpg

Európáról egyelőre ennyit, irány dél, Afrika sarka a South African Deluxe társaságában. Ahogy a promóció többi tagja, úgy ő is marhahússal, salátával és sajttal indít, de ezen kívül került bele sült hagyma, bacon, és két szósz, az egyik sima majonéz, a másik viszont "édes dél-afrikai stílusú", bármit is takarjon a név, engem érdekelne ha itt is benyomnák valamibe.

05.jpg

A végjátékra Svájcban kerül sor, a Bacon Swiss Melt személyében. Marhahúspogácsa, baron, sajt, saláta, sült hagyma sajtos-baconös szósszal nyakon öntve. Nem hangzik valami nagy extrának, hasonló íze lehet mint a Burger King féle Grill Steakhouse-nak, mely összetevői egy az egyben megegyeznek a brit-svájci csodáéval.

Elég impozáns felhozatal, ha csak egyet kóstolhatnék meg és rögtön kellene választanom, egy darabig biztos haboznék. Aztán a szósz és a név miatt a dél-afrikai burgert választanám, ez azért nem szokott előjönni mindennap, hogy "az afrikai konyha híres-neves fűszerei", meg hasonlók.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr276306219

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.