Kecskesajtos briós burgerrel támad a Paneer

2018. február 12. - Feiertag Erik

Kalandos történetünk van a Paneerral, hiszen első találkozásunkkor egy furán sikerült szendvics elvette a kedvünk tőlük, amit visszahozott egy második etap. Az étteremről nem sokat írunk amúgy, hiszen számunkra eléggé kiesik, pedig meglehetősen egyedi, kifejezetten rántott sajtos szendvicsekre specializálódott kínálatuk megérne olykor egy-egy bejegyzést. Mondjuk most, hiszen történt pár dolog a házuk táján.

27545126_1964342553815849_4818782701354388590_n.jpg

Egészen konkrétan az, hogy megújult a "házuk", vagyis a Király utca 53. alatti éttermük. Ezen kívül kiszállítással is foglalkoznak már, a lefedettség pedig elég komoly: Pest a Hungária körútig elég jól el van látva, de Buda néhány kerületébe is átugranak, ha kell. Erről bővebb infót a weblapjukon lehet találni. Néhány napja pedig reggelizni is lehet náluk, és elég jó dolgokat készítenek, úgyhogy érdemes lehet betérni, ha útba esik.

paneer.PNG

Plusz, amire a cím is utal, összedobtak egy egészen különlegesnek tűnő újdonságot, a Rolling Goat Burgert. Ez egy briósra és grillezett kecskesajtra épülő szendvics, melybe tzatziki, rukkola, paradicsom és majonéz kerül. Ugyan egyszer már ráfaragtunk egy édes-sós kombóra náluk, ezt lehet, hogy mi is megkóstoljuk, ha úgy adódik.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr5813636658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása