Korrekt hamburger 1000 forintért? - Séf büfé

2017. július 24. - Feiertag Erik

Nem sűrűn járunk a X. kerületben, azonban amikor ilyen alkalmakkor leszállunk a kettes metróról, a kijárat melletti Séf névre keresztelt büfén mindig megakad a szemünk: igényes kivételével kitűnik a kissé romos közegből, árai pedig egészen korrektnek tűnnek. Mivel legutóbb éhesen érkeztünk, kipróbáltuk a 990 forintos sajtburgerüket.

img_20170509_125039-01_custom.jpeg

A meglehetősen jól árazott szendvics kontakt grillen készül: ezen pirítják ropogósra a bucik belső részét, és ebben készül a húspogácsa is. Ezek mellett sajt, paradicsom, saláta, fűszeres majonéz, ketchup, uborka és lilahagyma kerül. Mindez a fent is említett 990 forintos áron nagyon jól hangzik.

Ami igazán meglepő a végeredményen, hogy mennyire jól néz ki. Sajnos csak egy szögből tudtuk megörökíteni, hiszen tálca nem járt hozzá, így pedig nem igen tudtuk boncolgatni a burgert. De nem is a látvány a lényeg, ha a belső rendben van, az pedig simán hozza az 1000 forint alatti szintet: a hús kissé ruganyos, erősen fűszerezett, tehát nem kiemelkedő, de ebben a kategóriában korrektnek mondható. A zöldségek és a szószok kellemesen elvannak együtt, minden jól érződik, semmivel kapcsolatban sem éreztük, hogy felesleges lenne.

img_20170509_125806-01_custom.jpeg

Ha a husin javítanának, akkor a Séf büfé felvehetné a versenyt nagyobb, nevesebb hamburgerezőkkel is. A jelenlegi pogácsával viszont saját mezőnyének legjobbjai közt van, tehát szégyent így sem vallanak. Ha útba esik az Örs vezér terén lévő üzletük, érdemes kipróbálni.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr5112494777

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása