Extrán pizzás március a Don Pepében

2017. március 01. - Feiertag Erik

A pizza rajongóknak remek hónapjuk lesz ha Don Pepéből rendelnek, hiszen most még az akciós hamburger is egy pizza! Persze nem kell hátat fordítani az étteremnek akkor sem, ha inkább mást ennénk, mert ismét lesznek üdítőkkel kapcsolatos akciók, illetve a Serpenyős ételkategória termékei is kapnak egy áprilisig tartó leárazást.

pizzaburger.png

De kezdjük a lényeggel, avagy az egyszerűen csak Pizza Burgernek keresztelt különlegességgel. Tavaly egy Piadina Burger személyében találkozhattunk már hasonló hibrid szendviccsel, az ősszel leköszönt Provincia Burger pedig egy az étterem klasszikus pizzája ihlette darab volt, viszont ennyire pizzás burgert még nem láthattunk, szerintem nem csak a Don Pepében, de az országban sem. A lényeg ezúttal a zsemle, illetve annak hiánya, hiszen a marhahús, a paradicsom, a serrano sonka, a mozzarella sajt és a ruccola ezúttal két pizzatészta közé kerül, melyek közül a felső kvázi egy mini pizza: csabai parasztkolbász és sajt is kerül rá, tehát egy kettő-az-egyben menüt kapunk 2490 forintért - meg némi DP burgonyát és szószt, csak hogy egész napra jóllakjunk vele.

asdasd.png

A Pizza Burger természetesen nem jelenti azt, hogy a havi kínálat bármilyen szempontból is csorbát szenvedne: az akciós 1190 forintos (dobozos kólával 1390) ajánlat ezúttal a Tavaszi Pizza tejföllel, csirkével, zöldborsóval és füstölt mozzarellával, míg az Extra Pizza ismét egy egészen megkapóra sikerült darab a Fehér Csóka személyében. Utóbbira besamel, fokhagyma, saonka, szalámi, articsóka, mozzarella, gomba és szardella kerül, az ára pedig 2090 forint.

pizzak.png

Ha a fentiek nem jönnek be, és a bevezetésben említett Serpenyős akció sem dobogtatta meg a szívetek, még mindig lehet spórolni egy kicsit ajándék üdítőkkel: két Piadina, Extra Dogger, vagy ezek kombinációja esetén két dobozos Coca-Cola, míg a Keleti Ízek ételei mellé 1,5 literes Emotion üdítőitalt küldenek ajándékba.

serpenyos.png

Végül, de nem utolsó sorban a két ízben is említett Serpenyős Hetek. A hónap végéig folyamatosan változó akció menetrendje a képen található.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr7312300953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása