Ma minden menü Happy Meal a Mekiben!

2017. január 31. - Feiertag Erik

Ha ma McDonald's-ban esztek, furcsa csomagolásra lehettek figyelmesek, hiszen bármit is rendeltek, azt a jól ismert piros Happy Meal dobozkában kapjátok. A kezdeményezés persze nem csak egy jó poén, hanem arra szeretnék felhívni a vásárlók figyelmét, hogy január elsejétől minden Happy Meal árából 5 forintot a Ronald McDonald Gyermeksegély alapítványnak utalnak.

img_20170130_133950-01_custom.jpeg

A hazánkban 1994-ben létrehozott alapítvány egészségügyi intézmények közelében biztosít térítésmentes otthont azoknak a családoknak, akiknek lakóhelyüktől távoli, elhúzódó kezelésre szoruló gyermekük van. Magyarországon először Budapesten, majd 2004-ben Miskolcon is létrehoztak lakásokat, tavaly év eleje óta pedig a Pécsi Gyermekgyógyászati Klinika területén Ronald Szobákat működtetnek. Az elmúlt években közel 9000 családnak nyújtottak segítséget ezek a létesítmények a nehéz időkben.

img_20170131_104723-01_custom.jpeg

A korábban adományokból, 1%-os felajánlásokból, adománygyűjtő akciókból és az éttermekben kihelyezett perselyekből származó bevételekből működő alapítvány számára komoly segítséget nyújthat a Happy Meal menük árából származó 5-5 forint abban, hogy a meglévő Ronald Házakat és Szobákat tovább fejlesszék, illetve újabbakat nyithassanak, és még több rászoruló család életét tegyék egy kicsit könnyebbé.

img_20170131_105304-01_custom.jpeg

Visszakanyarodva a bevezetéshez, a mai napon, tehát január 31.-én minden McDonald's étteremben rendelt szendvicset Happy Meal dobozban kapnak a vásárlók, melybe viszont nem csak az étel kerül: Ronald Házak jelenlegi és korábbi lakói mondanak köszönetet a támogatásért rajzaikkal és leveleikkel, melyekből a fent is látható képeslapokként kaptak helyet a dobozokban.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr6912170792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása