Ropogós, sütőben sült hagymakarika

2016. július 09. - Feiertag Erik

Néhány hónapja már mutattunk egy nagyon menő hagymakarika receptet, de mivel ebből az ételből sosem elég, itt egy olaj nélkül, sütőben készülő változat!

hagymakarika.jpg

Mindenek előtt három nagy tálra lesz szükségünk. Az elsőbe 40 gramm búzaliszt (BL55), fél teáskanál fokhagymapor, negyed teáskanál cayenne bors, két csipet só és őrölt feketebors kerül. A másodikba két tojásfehérje és két evőkanál 2,8%-os tej, a harmadikba pedig zsemlemorzsa. Ezek a mennyiségek két nagy fej vöröshagymához lesznek elegendőek, de az ApróSéf oldala kiszámolja nektek a mennyiségeket, ha több, vagy kevesebb adagot szeretnétek csinálni.

Az első két tál tartalmát külön-külön jól keverjük össze, majd szeleteljük fel a hagymákat nagyjából 4 mm széles körökre. Ha ez meg van, először jól forgassuk meg az első tálban, majd adjunk nekik egy fürdőt a másodikban, végül a harmadikban vigyük fel rájuk a zsemlemorzsát. Helyezzükőket sütőpapírral fedett sütőlemezre, aztán irány a sütő: 230 °C-ra előmelegítve, légkeverés nélkül 15-20 perc alatt meg is vannak, de vigyázzunk, nehogy odaégessük!

hagyma11.jpg

Nem maradt más hátra, mint felfalni az összeset! 

via ApróSéf

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr828875408

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása