Ennél jobbat idén Burger Kingben nem ettél!

2015. július 04. - Feiertag Erik

Pár hete a Burger King is bevezette nyári kínálatát, ami egyetlen Angus húsos szendvicsből áll. Ez így nem túl sok, de elég jól sikerült ahhoz, hogy amíg kínálatban van, mást ne is akarj rendelni!

wp_20150622_17_50_31_pro.jpg

Pedig alapvetően az összetevők nem kínáltak olyat, amit ne láttunk volna már gyorsétteremben, még ha igazán prémium dolgokat is használ, mint a grana padano parmezán sajt. Ezen kívül cézár szósz, bacon, pirított hagyma, paradicsom, saláta és persze a méretes Angus húspogácsa kerül bele.

wp_20150622_17_49_20_pro.jpg

Kicsit szkeptikus voltam, van benne egy speckó sajt és szósz, egynek biztos elmegy majd. Pont az ellenkezője, ennyire jól eltalált szendvicset Burger Kingben most hirtelen nem tudnék felidézni. Tavaly kiemelkedő volt a Krampusz Angus, de nem ennyire. A parmezán nem érződik ki, de a szósszal, a baconnel és a pirított hagymával keveredve elképesztően finom, kicsit édeskés, kicsit fűszeres, a hagyma pedig kellemesen ropog közben.

burger_king_angus_cezar_bacon.jpg

Az elmúlt 5-6 év szendvicsei közt simán toplistás, még ha árban a lista élére is ugrik. A burger magában 1390 forintért annyira nem is vészes mai viszonylatban, az 1990 forintos sima menü ár viszont elég erős. Öröm az ürömben, hogy nem kell centizgetni, hogyan használjuk ki legjobban a két ezres Erzséber Utalványt.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr307594134

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása