Újra Maxi Twist a KFC-ben!

2015. március 04. - Feiertag Erik

Kicsit olyan érzésem van, mintha visszarepültünk volna az időben. Tavaly után idén tavasszal is 500 forintért szórják a Big Mac-et, most meg a KFC hozta vissza egy évvel korábbi újdonságát, a Maxi Twistet.

kfc_maxi_twist_plakat_fekvo.jpg

A Maxi Twist a legjobb dolog, ami tortillával történt a csirkés étteremláncnál. Persze, sosem sikerült igazán elrontaniuk ezt a termékvonalat, de számomra a Maxi Twistben teljesedett ki. Két H&S csirkemellfilé tortillába csomagolva és félbehajtva, kvázi dupla hamburgert alkotva, buci nélkül. Telitalálat.

Visszatért a BBQ verzió, mely meglepetésre a fentieken kívül bacont, Moneterey Jack sajtot, salátát, paradicsomot, bacont, majonézt és BBQ szószt tartalmaz. Mellé ismét az olaszos hangulatú Toszkán kiadás kerül, ez viszont kissé megváltozott a tavalyihoz képst. A saláta, paradicsom, rukkola és olaszos majonéz ugyanaz, ellenben a sajt ezúttal Corregio, mely reszelve kerül a termékbe.

Sajnos az árak nem maradtak változatlanul, igaz, horrordrágulásra sem kell számítani. A mai közegben ma már teljesen átlagosnak számító 1190 forintos szendvics és 1690-es menü árat kaptak. Elérhetőek még Box kiszerelésben is, ilyenkor 5 Hot Wings, krumpli, és üdítő jár a Maxi Twist mellé 2190 forintért.

kfc_sajtos_1920x1080.jpg

Akinek nagy kedvence volt az elmúlt hónapok alatt futó Blue Grander, annak azonban van egy jó hírünk: a szendvics továbbra is kapható a készlet erejéig, úgyhogy ha múlt héten máshogy alakult az utolsó kéksajtos KFC menü, még van idő bepótolni.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr627238961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása