Újévi akciók a Don Pepében

2015. január 02. - Feiertag Erik

Új hónap mellé új év is jár most, azonban ez sem állítja meg a hazai étteremhálózatot, hogy megszokott tempóban sorakoztassa fel akciós kínálatát. Lesz Disznótoros Hamburger, 2015 pizza, menő mártogatósok, és a Pizzahajók is kapnak valami kedvcsinálót.

01.JPG

Nyár vége óta nincsen hónap új Don Pepe hamburger nélkül, így nem meglepő, hogy idén is így indítanak. Ezúttal egy magyaros, új évi szerencsét túró Disznótoros szendvicset kapunk. Húspogácsa helyett mini kolbász, véres és májas hurka került bele, ami már önmagában is elég különleges lenne, de szerencsére nem csak ennyiből áll. Füstölt-főtt tarja, lila káposzta, mustár, jégsaláta, vöröshagyma, torma és csemegeuborka egészíti ki, mellé pedig a szokásos Pepe krumpli-szósz kombó helyett most malacfarka burgonya és tartármártás kerül. A termék 2390 forintba kerül ami nem kevés, de például a karácsonyi változat is elég jól sikerült ahhoz, hogy annyira azért ne érezzük lehúzásnak.

02.JPG

Havi burger után jöjjön a havi pizza, ami stílszerűen a 2015 nevet kapta. Ezt most sem gondolták túl, az egyszerű de jó vonalat erősítő termék paradicsomos alappal rendelkezik, melyre füstölt mozzarella, márványsajt, sima mozzarella és paradicsom kerül. 1090 forintért vesztegetik, akinek nem étel amiben nincs hús, az most kicsit rosszul járt, de néha kell ilyen is. Ha már pizza, ide beszúrnám a hajókkal kapcsolatos akciót, melynek keretében minden házhoz rendelt Pizza Hajó mellé ajándék 1,25 literes Coca-Cola terméket adnak.

03.JPG

Az is eléggé megszokott lett mostanság, hogy egy-egy hétre előtérbe kerül pár termék, melyeket kicsit olcsóbban próbálhatunk ki ez idő alatt. Most a Mártogatós Ételeket dobta a gép ebben a sorrendben:

Január 01-11: Szezámmagos Csirkemell Csíkok (csirkemell, szezámmag, bécsi panír) 1990 Ft

Január 01-11: Disznótoros Mártogatós (Malacfarka burgonya, kolbász, májas hurka, véres hurka, torma, mustár, tartár) 2190 Ft

Január 12-18: Csicseriborsós fasírt rudacskák (Csicseriborsó, zöldbab, tojás, petrezselyem, fokhagyma) 1990 Ft

Január 19-25: Garnéla nyársak (garnéla, pankó morzsa) 2990 Ft

Január 25-31: Mártogatós Mix (csicseriborsó fasírt rudak, szezámos csirke csíkok, garnéla nyársak) 3190 Ft

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr297030651

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása