Háromszor veri ezt kenden Don Pepe vissza!

2014. november 01. - Feiertag Erik

Ma mindenszentek, a világ nyugatabbi felén pedig tegnap volt Halloween mely már elég jelentősen beszivárgott Európa kultúrájába is. Ha már ma keveri legújabb összeállítását DJ Pepe, arra gondoltam valami ilyesmi témájú szendviccsel boldogítanak minket a következő 30 napban. Helyette azonban itt a Meki sikerét meglovagló Döbrögi Burger!

banner.jpg

A szendvics ezúttal a nyilvánvaló 20 dekás marhahúspogácsa mellett cheddar sajtot, salátát, paradicsomot, worchestersire szószt, lilahagymalekvárt és az elengedhetetlen 10 dkg-os grillezett libamájat tartalmazza. Az ár változatlan, azaz ezúttal is 2490 forintot kérnek el érte krumplival és Don Pepe szósszal megtámogatva. Érdemes azonban észben tartani, hogyházhoz szállítás esetén minden hamburger mellé ajándékba adnak egy 1.25 literes kólát hogy teljes legyen a menü.

Múlt hónapban indult az akciós pizza vonal a Bad Boys-zal, ezúttalpedig a Bajor Pizza követi. Erre paradicsomos alap mellett füstölt csülök, lilahagyma, vörös bab és persze mozzarella sajt kerül. Az árat megint sikerült alacsonyan tartani, 1090 forintért lehet miénk. Korrektnek hangzik.

pizzahajo.jpg

Mindemellett ha már a szórólapra felkerült, érdemes megemlíteni Pepe Kapitány Pizza Hajóit. Ez a cég saját fejlesztése, meglehetősen kitűnik vele a tömegből, ahogyan a Pizza Hut Cheesy Bites vonala. A dolog lényege, hogy a tésztát - ami akár diétás LightCarb is lehet - hajó alakúra formázzák majd sajttal kenik ki, és elősütik. Így gyakorlatilag ehető tányérokat kapnak, melyeket aztán különbözőképp töltenek fel. Egyelőre nyolc féle variáns érhető el, melyek mindegyike 2290 forintba kerül, gyorsan felsorolom őket aztán el is köszönök mára:

Chicken "Mojo Tojo": Mozzarella, csirkemell, bacon, mustár, zöldbab, fokhagyma, póréhagyma

Chicken Salsa Verde: Csirkemell, paradicsom, jégsaláta, madársaláta, rukkola, sárgarépa, uborka, mozzarella, parmezán, tojás, worchestershire, szardella paszta, majonéz, tejföl

Duck Daddy: Kacsamell, paradicsom, jégsaláta, madársaláta, rukkola, sárgarépa, uborka, üvegtészta, chili szósz, szójacsíra, szójaszósz, mozzarella

Gizzmo: Csirkemell, paradicsom, jégsaláta, madársaláta, rukkola, sárgarépa, uborka, üvegtészta, mogyoróvaj, kókusztej, szójaszósz, mozzarella

Jango Jack: Csirkemell, paradicsom, jégsaláta, madársaláta, rukkola, sárgarépa, uborka, curry paszta, joghúrt, túró, mozzarella

Mex Beef: mozzarella, marhahús, vörösbab, kukorica, cheddar szósz, kaliforniai paprika, lila hagyma, fokhagyma, jalapeno

Pirata: mozzarella, tőkehal, olíva bogyó, cukkíni, paradicsom

Popey: Mozzarella, csirkemell, túró, paraj, fokhagyma

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr446852271

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása