Mától a kedd a kedvenc napod!

2014. szeptember 09. - Feiertag Erik

Főleg, ha útba esik egy KFC. Ma elstartolt a csirkés étteremlánc őszi, kicsit visszafogottabb újdonságot tartalmazó promóciója, amihez egy igen tekintélyes akciót is társítottak.

kfc_hw_box_a4 (Custom).jpg

Az újdonság egy Box kiszerelés, ami a KFC-nél végül is valamilyen szinten egy "nagynál nagyobb menünek" felel meg. Az adott termék nagy krumpli és üdítő mellett pár csirkeszárnyat is kap maga mellé. Ezúttal épp az extra van soron, azaz itt a Hot Wings Box, mely 9 darab H&S panírban sütött szárnyat, nagy sültkrumplit és újratölthető üdítőt tartalmaz. Ezen felül választhatunk egyet az időszakosan bevezetett szószok közül. Az összeállítás 1790 forintba kerül. A következőkben ezeket az új önteteket részletezzük, aztán visszatérünk a keddi akciós kosárra.

Három új öntet, három ízvilág. A Chili Habanero bár erősnek ígérkezik, mégsem egészen az. Enyhén csíp, de inkább édeskés, ezzel nem fogjuk tudni határainkat feszegetni. Kellemes ízvilága van, jól illik a H&S panírban kisütött szárnyakhoz. A Zöldfűszeres darab tejszín alapú, bazsalikomos szósz. Talán ez a legkülönlegesebb mind közül, érdekes íze van, érdemes kipróbálni. Személyes kedvencem a Lágy Curry, melyet erőteljes, fűszeres pikáns ízvilága teszi különlegessé. Talán túlzottan elnyomja a H&S panírt, ilyen szempontból az előbb említett fűszeres jobb, viszont ha kicsit kevesebbet tunkolunk igazi ízélményben lehet részünk.

200 forint felárért bármilyen termék mellé választhatjuk őket. Ez így hirtelen soknak tűnhet, de hozzá kell tenni, hogy méretre majd' duplája az általában használt önteteknek, azok általában 25 grammosak, ezzel szemben ezek 45-öt nyomnak. A tálka is elég széles szájú béka, így tunkoláshoz ideális kialakítású.

kfc_keddi_kosar_a4 (Custom).jpg

Akkor végre elértünk a címben említett témához. Mostantól a kedd a kedvenc napod, ha KFC közelébe visz a napod. A Classic kosár ugyanis ezeken a napokon körülbelül fél áron lehet a tiéd, azaz 2400 helyett csak 1290 forintot kell fizetned érte. A csomag tartalma változatlan, azaz 4 Hot Wings, 4 Kentucky Csirkerész és 2 Strips van benne. Ennyiért igazán megéri, egy elég szép sample pakk a KFC kínálatából.

WP_20140908_016 (Custom).jpg

Érdemes még megemlíteni, hogy októberben két új étterem is nyílik. Egy Győrben a vidékiek örömére, egy pedig Budapesten a Camponában. Ezen kívül megújult az Arena Plázában lévő egység, bár "Az íz a titok..." fal még hátra van, de az is cserére fog kerülni a következő időszakban. Itt is bevezették a Pick Up Order névre keresztelt kiszolgálási módot, azaz két oldalra van osztva az étterem, egy felveszi a rendeléseket, egy pedig kiszolgálja az embereket, akiket sorszám alapján azonosítanak, mint egy bankban. Az ételek összeszereléséért felelős részt pedig úgy alakították ki, hogy az ember belásson a kulisszák mögé, ezzel is szerették volna közelebb hozni a márkát a vásárlókhoz.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr296681915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása