Hűsölés a gyors éttermekben

2014. augusztus 27. - Feiertag Erik

Bár már eléggé a nyár végét éljük, jöhetnek még forró napok, amikor jól esik egy kis hűsítő fagyi vagy jegeskávé vagy hasonló dolog. A legnagyobb gyorséttermek kínálata ezekre is kiterjed, azonban nem feltétlen egyszerű eligazodni a látványos plakátokon. A sima vaníliafagyi mindenütt alap, ezzel nem fogunk foglalkozni, az extrább, öntetes-szóratos dolgok viszont mind itt lesznek, hogy könnyebb legyen a választás!

51703-ice-cream.jpg

 

 McDonald's 

A legnagyobb lánc idén nyárra elég komoly akcióval készült. Új termékek és a régiek megújítása is előkerült hogy ezen a téren is megszilárdítsák első helyüket. A legnagyobb dobás az egyéni szájíz szerint összeállítható termékportfólió. Adott három alap desszert, melyeket különböző öntetekkel (csoki, eper, karamell), valamint szórásokkal (pörkölt földimogyoró, M&Ms, Balaton Golyó) egészíthetünk ki. Az előbb említett alapok a McFreez, ami sima vaníliafagyi, a McFlurry, mely szintén fagylalton alapszik, viszont a hozzá adott extrákat elkeverik benne, valamint a a Szuper McFreez, ami két választható öntetet, fagylaltot, tejszínhabot és szórást tartalmaz. Ezen kívül bekerült a képbe a Cornetto brandelt McFlurry, ez speckó Cornetto szószt és szóratot kap. Előbbi leginkább a karamellához hasonlít viszont kevésbé édes.

mcd.png

Mindemellett továbbra is kapható a Shake (epres, vaníliás, csokis), valamint van Jegeskávé (csokis vagy karamellás). Utóbbi idén megújult, de a régi verzió továbbra is kapható a Nyugatinál lévő Mekis Bódéban 350 forintért. Én csak az újabbat kóstoltam, ami nem igazán nyűgözött le.

Árlista:

McFreez szórattal, öntettel: 390,-

McFlurry: 510,-

Cornetto McFlurry: 590,-

Szuper McFreez: 550,-

Jegeskávé (kicsi/nagy): 410/510,-

Shake (kicsi/nagy): 290/430,-

+ öntet vagy szórás: 100,-

 

 Burger King 

A Burger King nem hozott óriási újítást mint ahogy azt tavaly a Smoothie és a Frappé bevezetésével tette, utóbbit pedig úgy tűnik idénre száműzték a kínálatból. A Smoothie leginkább a jégkására hasonlít, de azért eléggé különbözik is attól. Gyümölcs (mangó, eper+banán, meggy+málna), jég és joghurt felhasználásával keverik egy speciális munkaállomáson. Ha nem vágyunk gyümölcsre, jó választás lehet a Jegeskávé, mely csoki vagy karamell öntettel is kérhető. E mellett fagylalt, jég meg persze Lavazza kávé van benne. A termék melegen készül, a hozzáadott hideg dolgok hűtik kicsit szobahőmérséklet alá ha elkeverjük.

bkool.png

Természetesen megmaradt a régi klasszikus BKool, ami leginkább a McFlurry-hez hasonlítható. Az alap itt is vaníliafagylalt, melyre választható szórat kerül (KitKat, Oreo, Cornetto Csoki, Cornetto Eper). Végül egy céleszköz és a kanál segítségével összedolgozzák. Ezen kívül itt is kapható fagyi, ami a szokásos gépi vanília fajta csoki, karamell, erdei gyümölcs vagy eper öntettel nyakon öntve.

 

 KFC 

A csirkés étteremláncnak van talán a legkisebb választéka, azonban képesek mást, olyat kínálni, amit érdemes kipróbálni akkor is, ha a többiek termékeit már unjuk. A Creamies széria leginkább az öntetes-szóratos McFreez-re hasonlít, azzal a különbséggel, hogy ezt kis műanyaggömbben kapjuk a kezünk közé. Négy féle íz közül választhatunk. Az epres vaníliás keksz darabokkal van megszórva, a málnás, a karamellás és a sokak szerint legjobb csokis-banános pedig pörkölt mogyoródarabokkal.

kfc_creamies_fb.jpg

A Krusher a cég legegyedibb hűsítő terméke, fogyasztása valódi kánikula idején javallott mert eszméletlenül, tényleg, eszméletlenül hideg. Múltkor betértem egy nagy adagra hűvösebb időben, de mire végeztem, rendelnem kellett egy forró teát, mert dideregtem. A három ízben elérhető édesség fagylalt, jég, valamint az adott verzióhoz tartozó szórat keverék felhasználásával készül. Elérhető KitKat, Lion (ez egy karamellás csokoládé szintén a Nestlé műhelyéből), valamint epres ízesítéssel. Utóbbiban a gyümölcsös ízen kívül a szórat a Creamies-ben használt vaníliás kekszdarabokat tartalmazza.

Árlista:

Creamies: 450,-

Krusher (kicsi/nagy): 400/600,-

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr806634453

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása