Filmes burgerek

2014. augusztus 22. - Feiertag Erik

Nem rég ért véget a McDonald's hazai, filmfesztiválos promóciója, ahol különböző műfajokat vettek alapul egy-egy szendvics megalkotásakor. Volt akciófilmes Össztűzburger, de a sci-fi szerelmesei is megkapták a maguk Űrburgerét. Bár végre megkaptuk idén az első igazán jó összeállítást az étteremtől, nekem végig kicsit hiányérzetem volt. Lehetett volna valós filmeket is alapul venni, de ehhez nyilván szükség lett volna forgalmazók közreműködésére is.

star-wars-burger (Custom).jpg

Ez egyébként a világ más tájain sincs máshogy, nem mindennapi, amikor egy-egy film gyorséttermi promotálása túl képes lépni a Happy Meal mellé odacsapható sípólós vagy gurulós vagy Kinder Meglepetést megszégyenítő műanyagkodós játékokon. Összeszedtünk pár alkalmat, amikor nem csak a gyerekmenü melletti kacatban mutatkozott meg egy-egy sikerfilm!

starwars (Custom).jpg

Kezdjük a nyilvánvalóval: Star Wars Burgerek. Szerintem akkortájt nem volt ember aki ne hallott volna az őrületről. A Hamburger Today tesztje alapján jobbnak hangzottak mint amilyenek végül lettek. Az SW Episode I 3D-hez kapcsolt Quick akció szendvicsei ikonikus karaktereket dolgoztak fel, név szerint Yodát, Darth Vadert és Darth Mault. Különleges igazából az első két darab volt. Míg Vader hozta be a köztudatba a Burger Business által 2012 legrosszabb hamburger trendjének választott Fekete Bucit, addig Yoda mályvacukorral támadt.

A képregényfilmek betörtek a gyorséttermekbe is. A csak Észak-Amerikában tevékenykedő Red Robin tavaly a Farkas (The Wolverine) című Marvel filmet "ünnepelte" Berserker névre keresztelt hamburgerével. A szendvicsbe marhahús, aioli, uborka, paradicsom, saláta, sajt és Sriracha szósszal meglocsolt sült hagyma került. Mi is hírt adtunk róla annak idején, de megkóstolni nem ugrottunk ki az Államokba mert nem volt kedvünk.

Nem csak itthon ismeretlen éttermek próbálkoznak filmes burgerekkel. Idén a Godzilla maláj premierjéhez a helyi Burger King egy egész promóciót csatolt. A Raksasa Burger (a szó óriást vagy szörnyet jelent a maláj köznyelvben) legfeljebb három marha vagy csirkehúspogácsát, tortilla csipszet, bbq szószt és majonézt tartalmaz. Három hús esetén sajt is került a szendvicsbe. Rajta kívül hasonló felépítésű Raksasa Wrap, és egy Nestlé brandelt csokis üdítőital, a Raksasa Milo voltak a promóció tagjai.

pizza (Custom).JPG

Bár nálunk az állandó Pizza Hut kínálat része a Cheesy Bites Pizza (itt a perem sajttal töltve ki van hajtogatva), az Egyesült Államokban csupán időszakos termék. Idén újra visszatért, mégpedig a Teenage Mutant Ninja Turtles megjelenéséhez kapcsolva. A négy főszereplőhöz négy féle feltét dukál, egyik összeállítás sem olyan amit ne láthatnánk itthon bármelyik pizzériában de nem is ez a lényeg:

Donatello's Favorite Pizza: Csirke, gomba, paprika, paradicsom

Leonardo's Favorite comes Hagyma, fekete olívabogyó, paprika, gomba

Michaelangelo's Favorite: Pepperóni, sonka, ananász, jalapeño

Raphael's Favorites: Pepperóni, olasz kolbász, bacon, marhahús

Akinek nem tiszta hogy jön ez össze, és miért promóznak egy filmet totál átlag termékekkel, annak röviden annyit, hogy ezek az emberszabású teknősök imádják a pizzát.

via Brand Eating és Brand Eating

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr256624111

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása