Pikachu Cafe - hol máshol, mint japánban?

2014. július 28. - Feiertag Erik

Az idei Pokemon filmmel (Diancie and the Cocoon of Destruction) összhangban, limitált ideig egy tematikus bolt nyílt Tokióban. Az augusztus végéig látogatható üzletben minden féle ajándéktárgy kapható, valamint az ennek részeként megnyitott Pikachu Cafe-ban a kis sárga állatkát alapul vevő ételeket fogyaszthatnak az érdeklődők.

burger01.jpg

Persze nem a húsát használják fel, már csak azért sem, mert a Húsvéti Nyúl tőszomszédságában lakik. A rajzfilmet gondolom mindenki ismeri, aki nem, annak röviden vázolom mi a helyzet: A világot normál állatok mellett különféle képességekkel bíró lények is benépesítik. Ezek speciális tárolókkal zsebben is hordozhatóak (innen a cím is), harcuk pedig egyfajta legális viadalnak számít, mely a foci vébét megszégyenítő rajongásnak örvend, nem mellesleg rangos versenysorozatokat is rendeznek neki.

Aki mostanában a japán fővárosban jár, mindenképp bele fog futni az üzletbe, mert a város legmagasabb épületének kilátótermében foglal helyet az egység. A kilátás fenomenálisnak tűnik, aki rühelli a rajzfilmsorozatot az is vegyen erőt magán ha arra jár, kihagyhatatlan.

02.jpg

A rendelés meglehetősen szokatlanul zajlik. Elsőként ezt az automatát kell igénybe venni, ahol kiválasztjuk mit kérünk, fizetünk, és ennek megfelelően jegyeket kapunk, melyeket a kiszolgáló személyzetnek kell átadni, akik ez alapján elkészítik a rendelést. Sajnos elég lassú az átfutás, egy Pikachu Burgerre jó fél órát kellett várnia a Rocket News 24 szerkesztőinek - mondjuk a kilátás ennyi ideig még biztos érdekes, így ez nem tűnik zavaróan hosszú időnek.

A Pikachu Burger egyébként meglehetősen puritán. Húspogácsán kívül saláta és paradicsom van a szendvicsben, azért legalább egy nyomat ketchup még beleférhetett volna. A díszítés persze mindenkit kárpótol, most komolyan, lehet egy mosolygó hamburgerre haragudni?

A Pikachu Curry már egy jóval fűszeresebb étel. Rizs-Pikachu mosolya kárpótol minden kellemetlenségért, a csillag alakú zöldségeket pedig egy gyerek sem fogja otthagyni, a szülők nagy örömére.

Desszertnek jöhet egy kis Millió Voltos Parfet. Neve ellenére se robbanós cukor, se semmi bizsergető nincs benne ami az elektromos névre utalna. Pikachu feje ezúttal mangó pudingból készült, a tálban pedig tejszínhab, eperlekvár, különböző gyümölcsök és kukoricapehely található.

Az inside-games.jp oldalán megtalálható minden termék, a leírás azonban japán. Amit a google fordítóval sikerült kisilabizálni, az körülbelül annyi, ami a képekről is látszik. Pokélabda rizsből, palacsinta, a többit pedig jótékony homály fedi.

hely.jpg

Az ételek nem különösebben jók, de nem is rosszak. Legjobban úgy jellemezhetők, hogy a célnak megfelelnek - ide nem csodálatos ízélményért megy az ember, hanem azért, hogy megegyen valamit aminek Pikachu alakja van és lőjön róla egy képet instagramra.

via RocketNews24, Inside-Games.jp

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr1006549201

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása